Rácz Yajvaa Jenő vagyok, pszichodráma vezető, integratív terapeuta, vallásbölcsész, buddhista tanító, nemzetközi meditáció- valamint jógatanár, nem mellesleg férj és apa. Köszönöm az érdeklődését. Elképzelhető, hogy kíváncsi, milyen az életútja annak az embernek, aki másoknak szeretne segíteni problémáik leküzdésében, vagy meditációt tanít. Meglehetősen rögös. Az ezredforduló előtt és tájékán nagyon komoly krízishelyzet fordította figyelmemet az önismeret és a meditáció felé. Előtte sikeresnek láttak az emberek, erős befolyás, boldognak látszó család. Azután felborult minden. Feleségem elvált tőlem, elvesztettem a családom. Szenvedtem. A környezetem pedig tőlem szenvedett. Érzelmeim kuszák és csapongóak voltak. Hitemet, családomat, egzisztenciámat vesztve kuporogtam az albérletemben. Szó szerint mindenemet elvesztettem, ami addig a világot jelentette számomra. Semmim nem maradt, szó szerint semmim. Csak a fájdalom, amit babusgattam magamban. A fájdalom és önsajnálat volt egyetlen vagyonom és barátom. Két út állt előttem. Az egyik, amelyben „belefolyok” a veszteségek sodró patakjába, az önsajnálatba, önmagamat felmentve és a többieket hibáztatva, és a másik, amelyben őszintén magamba tekintek önkritikával mélyen, nagyon mélyen. Választottam, de a változás nagyon lassan történt bennem. Elkezdtem egyéni terápiára, pszichodrámára járni, meditálni, jógázni. Eleinte még sűrűn jöttek a régi reflexek, amelyben az egóm akarta mutatni az utat, magamnak és másoknak, gőgösen és önzőn. De ilyenkor az élet valahogy mindig orrba vert. Amikor már sokadszor tápászkodtam fel a földről, elkezdtem gondolkodni, hogy én vajon mit nem teszek jól. Nem volt kellemes szembenézni ezzel. Sok mindent találtam, és minél több mindent találtam, annál több önismeretre, útmutatásra vágytam. Nagyon lassan derengett, hogy mit rontottam el, mi az, amit hagytam, hogy mások elrontsanak az életemben. Szembe találtam magam tabuimmal, félelmeimmel, szorongásaimmal, érzelmi hiányaimmal. Így kezdtem képezni magam. Iskolákba, intézményekbe jártam, diplomáim lettek. Önismereti csoportokban vettem részt, majd egyéni és ezzel párhuzamosan szupervíziós csoportokban ellenőrizték tanáraim fejlődésem, tudásom. Mestereim, tanáraim lettek. Gurum, Szwámi Véda Bhárati irányítása alatt gyakoroltam, gyakorlok. Egyre mélyebben foglalkoztam meditációval. Minden nap, éveken át 5-7-9 órán keresztül ültem egy kis, lesötétített szobában miközben mantráztam, meditáltam. A mantra felgyorsult, összefolyt, majd állandóvá vált... Évente egyszer-kétszer Indiában az ashramban Swami Veda Bhárati vezetése alatt 40, 50 napos csendelvonulásokon veszek részt kis lesötétített kunyhóban. 2013 decemberében Szvámi Véda Bhárati spirituális névvel, identitással ajándékozott meg (visszaadta) egy beavatás keretén belül. Yajvaa, kiejtése Jadzsváá. Semmit nem szereztem vissza abból, amit elveszítettem, de találtam teljesen mást: mély, őszinte szeretetet feleségemmel, önismeretet, belső szilárdságot, békét, derűt. A lecsillapodás, a meditációs elmélyedés mély megnyugvást hozott számomra, családomnak, környezetemnek is.
Évekkel ezelőtt kezdtem el emberekkel foglalkozni. Hasonló botorkálókkal és szenvedőkkel, mint én voltam. Azóta különböző témával foglakozó csoportokat vezetek. Például: Szexualitás-, pszichodráma-, érzelmi intimitás-, érzelmi krízishelyzetekkel foglakozó hosszabb, akár 2-3 évig eltartó csoportokban, vagy rövidebb workshopok alkalmával dolgozom a hét minden napján lassan 10 éve. Csend elvonulásokat, különböző meditációs csoportokat szervezek, vezetek itthon és Indiában lévő asramban. Többféle terápiás módszer áll rendelkezésemre, amivel élhetek, de a legfőbb „módszerem” forrása mégis a saját életem, a tapasztalataim, a saját megélt szenvedésem és a mindennapos meditációban megélt lecsendesedés, nyugalom, béke és intuíció.
Várok mindenkit szeretettel!
Yajvaa (Jadzsva)